2009. május 3., vasárnap

Szépművészeti Múzeum Géniuszok és remekművek új kamarakiállítás

Rembrandt: Péter tagadása
2009. április 30 – 2009. június 1.
Rembrandt egyik főműve, a Péter tagadása című alkotás áll a Szépművészeti Múzeum kamara-kiállításának középpontjában. A Géniuszok és remekművek című kiállítás-sorozatba illeszkedő tárlaton az amszterdami Rijksmuseumból érkezett bibliai tárgyú festmény mellett a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott további 13 művet láthat a nagyközönség. A „Nincs lehetetlen” című Holland Kultfeszt keretében nyíló kiállítás május végéig várja a látogatókat.

A Szépművészeti Múzeum még 2006-ban, a centenáriumi évében indított el egy különleges kamara- kiállítás-sorozatot, melynek keretében a világ legnagyobb és legrangosabb múzeumainak gyűjteményéből válogatva mutat be nálunk eddig még nem látott mesterműveket. A Géniuszok és remekművek kamara-kiállítás sorozat célja, hogy fókuszba helyezzen egy-egy alkotást, egy-egy témát pedig rendhagyó módon járjon körül. Ez a célja a mostani bemutatónak is, elsősorban Rembrandt nagyszerű festményére irányítva a figyelmet. A korszak holland festészetének bővebb megismeréséhez a Régi Képtár második emeleti állandó kiállítása nyújt segítséget, ahol 240 holland festményt láthat a közönség, szisztematikus elrendezésben.

A holland „arany évszázad” legnagyobb, egyszersmind az európai festészet történetének is egyik kiemelkedő géniusza volt Rembrandt, akinek érett korszakából származik ez az 1660-as keltezésű, Péter tagadása című festmény.
A főszereplő, Péter apostol, világos köpenybe burkolt, monumentális alakja egy gyertya fényétől válik felismerhetővé. A kiállításon Jan Miense Molenaer festménye és két, Daniel Seghers képe után készült metszet szemlélteti, hogy milyen módon dolgozták fel a történetet más mesterek, pár évtizeddel Rembrandt előtt.

A festmény témájához kapcsolódóan a Szépművészeti Múzeum Grafikai gyűjteményéből válogatott Rembrandt rézkarcokat és metszeteket mutat be a kiállítás. Krisztus szenvedéstörténetének egyes jeleneteit Rembrandt pályafutása során többször is feldolgozta grafikai műveken. Ezek a különböző technikai megoldásokat kutató, méretben és kifejezésmódban is változatos lapok elmélyült szemlélődésre hívják a látogatót.

A tárlat kurátora Ember Ildikó, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának vezetője.

A kiállítás támogató partnere a Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége.

A „Nincs lehetetlen” Holland Kultfeszt programjairól a www.nlfesztival.hu oldalon találhatóak információk.

Fedezék és menedék Budapesten. Kiállítás az Üvegházban és Amerikában.

Carl Lutz svájci diplomata Budapesten, 1944-ben Európa egyik leghatékonyabb zsidómentési akciósorozatát hajtotta végre. Alkonzuli rangban 1942 elején érkezett Budapestre, hogy itt a Magyarországgal hadban álló államok, illetve polgáraik érdekeit képviselje. Az idegen érdekek képviseletére előzőleg brit mandátumterületen, Palesztinában szerzett gyakorlatot, ahol a semleges Svájc megbízottjaként a háború kitörése után a német konzulátusok felszámolását, a diplomaták és a családtagok, valamint ott dolgozó német állampolgárok (tanárok, mérnökök, kereskedők) hazautazását intézte. A német külügyminisztérium köszönete alapozta meg a budapesti német diplomatákkal kialakuló jó kapcsolatait.

Svájc a háború alatt 15 állam képviseletét látta el, közöttük volt Nagy Britannia és az Egyesült Államok. Lutz konzulátusi osztályán idővel munkatársak százait vette igénybe. Egykori főnöke úgy emlékezett meg róla, hogy minden olyan ügyben, amely személyes bátorságot és nagy körültekintést igényelt, a lehető legjobban helytállt.

1942 és 1944 között, brit kérésre hivatala ellenőrizte a palesztinai beutazási engedéllyel rendelkezők személyazonosságát. A levéltári adatok szerint az eljárás sok veszélyeztetett magyar, szlovák és lengyel zsidó gyerek kimenekítését segítette elő.

A német megszállás után Carl Lutz az amerikai követség Szabadság téri épületébe, ahol a hivatala működött, befogadta a Sztójay kormány által betiltott Palesztina Hivatal titkárát, Krausz Miklóst, akinek kezdeményezésére kérte a magyar kormánytól a vízummal (a beutazási engedély akkori neve: certifikát) rendelkezők, kivándorlásának engedélyezését. Hasonló kérésekkel jelentkezett a svéd Vöröskereszt, a spanyol kormány, az amerikai menekültügyi bizottság. Nyáron, a vidéki zsidóság deportálása után, más diplomáciai fellépések (amerikai demarsok, svéd király távirata, a nuncius és a Vöröskereszt tiltakozása, nyugati sajtókampány) és nem utolsó sorban a hadi helyzet (a második front megnyitása, a szovjet hadsereg előre nyomulása) hatására Horthy kormányzó leállította a deportálást. A magyar minisztertanács korlátozott számú zsidó kivándorlására hozott elvi elhatározást.

Carl Lutz alkonzul és Maximilian Jaeger svájci nagykövet 1944. július 21-én felkereste Sztójay miniszterelnököt, és kérték az engedéllyel rendelkező zsidók kivándorlásának garanciáit. A tárgyalás eredményeként a svájci követség az idegen érdekek képviselete keretében kivándorlási osztályt hozott létre, amelynek egyik feladata kollektív útlevél összeállítása volt.

A kollektív kiutazási engedélyt a belvárosi, Vadász utca 29. számú házban, az úgynevezett Üvegházban rendezték be. Ezzel a Weiss Arthur vezette építészeti üveg nagykereskedés épülete diplomáciai védelmet kapott. A házat a továbbiakban Lutz védelme alatt cionista vezetőség irányította: Salamon Mihály, Dr. Geyer Albert, Groszmann Sándor és Fränkl Jenő.

1944. július végére el is készült az első kollektív útlevél, de a kiutazás halasztódott. Augusztus 23. után Románia átállt a szövetségesek oldalára, arrafelé nem lehetett indulni, a többi terület német megszállás alatt volt, és – természetesen – hiányzott, és később sem érkezett meg a német területeken történő átutazáshoz szükséges engedély. A kollektív, fényképes útlevélben szereplő személyek igazolást kaptak arról, hogy kiutazásuk intézése folyamatban van, ezért (hatósági értelmezés szerint) nem vonatkoznak rájuk a zsidók terhére hozott deportálási és egyéb rendelkezések. Ezeket az iratokat később az Üvegházban is, és a cionista ifjúság irathamisító műhelyében is nagy számban állították elő, és adták a veszélyeztetett zsidóknak.

A védlevéllel rendelkezőket úgynevezett védett házakba költöztették, a város szívében, a Dunával párhuzamos Pozsonyi út környékén ezek alkották a nemzetközi gettót. A svájci felségjellel ellátott lakóházak egészségügyi és műszaki ellátását részben az Üvegházban menedéket talált orvosok, mérnökök, szerelők végezték.

Carl Lutz megteremtette a diplomáciai feltételeket, a Weiss család odaadta a házát, de mindez csak a kerete volt a nagy mentési akciónak. A cionista mozgalmak kezdettől fedezéknek használták az Üvegház diplomáciai védettségét. Az ifjúsági mozgalmak illegális munkája tette valóságossá és tömegessé az egész Európában páratlan eredményességű zsidó önmentést és ellenállást. A tekintélyes és ismert cionista személyiségek mellett a fiatalok az Üvegházba gyűjtötték a vidéki deportálás elől megszökött társaikat, közöttük szlovák és lengyel menekülteket, innen is szervezték az illegális határátlépést, embercsempészést (ez volt az. ú. n. tijul), és az itteni gyerekek (sokan alig 13-14 évesek voltak) futárszolgálatot láttak el, vitték az életmentő okmányokat a munkaszolgálatos századokba vagy a másutt megbúvó zsidóknak. Az egyik 15 éves futárt, Fürst Kálmánt a nyilasok a ház előtt lelőtték.

A nyilas hatalomátvétel napját (október 15.) követően a zsidók közvetlen életveszélybe kerültek. Az Üvegház relatív biztonságot nyújtó menedékké vált, ahol a hónap végére már mintegy 800 ember húzódott meg, de novemberben már a ház minden zugát emberek töltötték meg. A pincékben, a raktárakban, a padlásokon minden helyet elfoglaltak. A cionista (somér) pincében akkora volt a zsúfoltság, hogy a társaság egy része csak fél éjszakát aludhatott, addig a többiek a kapu alatt ácsorogtak, majd helyet cseréltek. A város ostroma decemberben már szükségessé tette, hogy mindenki a pincékbe húzódjon, akkor áttörték a szomszédos irodaház pincefalát, és vagy 1200 ember a további napokat ott töltötte el. Addigra a létszám a ház vezetői szerint emelkedett. Egy-egy alvóhely mindössze két arasz széles volt. A hihetetlen zsúfoltság enyhítésére néhány család átköltözött a svájciak másik épületébe, a Wekerle Sándor utcába. Amikor az első szovjet katonák megérkeztek, az USA nagykövetség épületébe és a Wekerle utcába Carl Lutz által befogadott emberek teljes létszáma még több lehetett. A védett házakban több ezer zsidó szorongott, többségük valódi vagy hamis svájci védlevéllel.

December elején csendőrök, szilveszterkor és újév napján fegyveres nyilasok támadtak az Üvegházra. A vaktában lövöldözőknek négyen estek áldozatul, közöttük Scheiber Lajosné, a híres rabbi édesanyja, és Fenákel Jónás, aki röviddel előbb azzal bíztatta a lányát, hogy hamarosan véget ér a kín, és felszabadulnak.

A magyar hatóságokkal egyeztetett legális ügyintézést irányító Carl Lutz, veszélyeztetve saját biztonságát, tekintélyével fedezte a cionisták illegális cselekményeit. Példát adott az utókornak, ahogyan a palesztinai zsidó ügynökség köszönő levele kifejezi: a becsület és a bátorság példáját. Carl Lutz tevékenységét a svájci felettesek a háború alatt visszafogottan támogatták, félve (több-kevesebb joggal) a semlegesség kockáztatásától. Miután 1945 áprilisában Carl Lutzot kiutasították Magyarországról, otthon arra figyelmeztették, hogy a budapesti zsidómentő akcióval túllépte a hatáskörét. Svájc hivatalosan csak 1958-ban ismerte el, hogy Carl Lutz nagy szolgálatot tett az emberiségnek. 1964-ben a Jeruzsálemi Jad Vashem intézet a Világ Igazai közé emelte. 1991-ben Budapest Főváros Önkormányzata emlékművet avatott a tiszteletére, Szabó Tamás alkotását, amely az egykori gettóban, a Dob utca 12. mellett áll.

A cionista ifjúsági mozgalmak budapesti ellenállását és a zsidó önmentés páratlanul eredményes példáját Magyarország is csak 55 év késéssel ismerte el. Hatan (Neska Goldfarb, Perec Révész, Mose Alpan, Efraim Agmon, Rafi Bensalom (özvegye) és David Gur) 1998. február 24-én vehették át a Bátorságért érdemjelet, azóta újabb 133 egykori aktivista kapta meg a kitüntetést.

Budapesten a Carl Lutz Alapítvány azért jött létre, hogy megőrizze azok emlékét, akik több ezer magyar zsidó életének megmentésében részt vettek. Az alapítvány az Üvegház egyik földszinti szobájában, a hajdani garázs helyén alakította ki emlékszobáját, amelyben kiállítás látható a hatvan évvel korábbi eseményekről. A kiállítás tiszteleg az alapítvány névadója előtt, felidézi, fényképeken megjeleníti a Carl Lutz munkáját segítő, de az illegális módszereket is alkalmazó cionista mozgalmak ifjú hőseit, és bemutatja magát az épületet. Lehetőség van korabeli iratok és újságcikkek olvasására. A kiállítás minden nap délután 13 -16 óra között látogatható.

A ház Kozma Lajos tervei alapján, a múlt század harmincas éveiben épült. A modern építészet e gyöngyszeme az ott forgalmazott építkezési üveg-féleségek felhasználásával készült el. A háromszintes épület homlokzatát üveglapok burkolták, alsó szintjét változatos üvegtéglák alkották. Különleges lépcsőházának a falát üvegcsempével burkolták, hatalmas ablakának minden kockája más-más színű katedrálüveg, és maga a lépcső is átlátszó, belga üvegből van. A háznak a későbbi átépítéseket túlvészelő része még mai, lepusztult állapotában is kivételes élményt nyújt.

A ház homlokzatán emléktábla emlékeztet a mártírokra: Weiss Arthurra és a nyilas támadás közvetlen áldozataira. 2006-ban, Carl Lutz születésének évfordulóján új emléktáblát avatott fel az alapítvány, amely az igaz ember humánumát és a cionisták cselekedeteit hirdeti.

Az Üvegház világszerte ismert. Nyáron jelentős lapok (pl. a The Guardian, a Washington Post) írtak róla. A történetét bemutató kiállítással már nem csak Budapesten, hanem Amerikában is megismerkedhet a közönség. Az Alapítvány először New Yorkban, az ENSZ székházában, majd további hat városban mutatta be vándorkiállítását.

Vámos György